Egy kis horgásztó partján ültek kettecskén, szerelmesen nézve egymás csillogó szemébe. Talán a második találkozásuk lehetett, mégis mindketten tudták, hogy egymásra vártak. Fizikai kontaktus ez eddig nem volt köztük, ugyanis mindketten féltek megtenni az első lépést.

- Egy pillanat és jövök, könnyítek magamon. – mondta Tamás, azzal elindult a sűrű nádas felé.

Kristóf a parton ülve arról ábrándozott, hogy mennyire jól esne neki, ha a visszatérő Tamás átölelné. Vágyott rá, hogy a fiú vaskos karjaiba simulhasson. Hallotta a lépteit a háta mögött és magában szurkolt:

- Most ért a hátam mögé, nem hallom a lépteit. Most hajol le hozzám... -  és mindez a valóság volt. Talán Tamás hallotta a fiú gondolatait, vagy érezte, hogy mit kíván, de pontosan az és úgy történt, ahogy Kristóf elképzelte.

Percekig pihent a két ölelő karban, beszívta a fiú édeskés illatát. Szerette volna, ha itt és most megáll az idő.

- Mikor hagyod ott? – törte meg a csendet Tamás.

- Nem tudom. Nehéz. Félek. Alig ismerlek és úgy érzem, hogy neked sokkal többre van szükséged, mint amit én nyújtani tudok.

- Miért? Mire van szükségem? Te tudod?

- Egy önálló, felnőtt férfire, akibe kapaszkodhatsz, akit nem kell pátyolgatni, aki tudja mit akar és akinek rendezettek az anyagi körülményei.

- Fogalmad sincs róla, hogy mi az, amire nekem szükségem van.

Kristóf alig egy hónapos kapcsolatban élt akkor, amiről már az elején tudta, hogy nem fog működni, mégis félt lépni.

- Tudom, hogy Te vagy az, aki mellett boldog lennék és nekem pontosan rád van szükségem, mégis félek megtenni. Hogyne félnék, hiszen még mindig a volt pasiddal laksz. honnan tudhatnám biztosan, hogy nincs semmi köztetek.

- Onnan, hogy mondtam.

- A szavad ebben az esetben kevésnek bizonyul. Én bízom benned, de már estem néhányszor pofára.

- A nővéreméknél van egy üres szoba. Beszélek vele, költözzünk oda, amég nem találunk más megoldást.

- Összeköltözni? Azonnal? Nekem időre van szükségem. Nem támogatom azokat a kapcsolatokat, ahol már az első hét után összeköltöznek.

- Nekem pedig arra van szükségem, hogy a párom állandóan velem legyen.

Nem tudtak megegyezni, de nem voltak boldogtalanok, hiszen szerették egymást és mindketten reménykedtek abban, hogy találnak megoldást vagy az idő megoldja a problémájukat.

Egy este egy web kamerás csevegő programon keresztül beszélgettek. Sajnos nem volt lehetőség a napi találkozásra, ezért minden nap itt beszélgették ki magukat. Tamás mögött egy meztelen férfi jelent meg. Nem a lakótársa volt, hiszen őt Kristóf ismerte.

- Hát ez meg ki a fene és miért meztelen? – kelt ki magából Kristóf.

- Ő egy barátunk. Most zuhanyozott. Mindig ezt szokta csinálni. – válaszolta a fiú az ártatlanok nyugalmával.

Ezt a magyarázatot senki nem hitte volna el, így Kristóf sem. Azonnal kilépett a programból és a kezdeti dühroham után próbált megnyugodni. Kérdések cirkáltak a fejében. A szíve hinni akart a fiúnak és jelezte, hogy nincs probléma, viszont az agya azt súgta, hogy azonnal zárja le ezt az egészet. Természetesen Tamás mindent megpróbált, hogy a fiút jobb belátásra térítse, de minden próbálkozása sikertelen volt.

            Három gyötrelmes év következett. Kristóf minden nap gondolt a férfire. Átkozta azt a pillanatot, amikor megpillantotta mögötte azt a meztelen fickót. Gyötrődött, mert még mindig hitte, hogy Tamás a Nagy Ő, viszont nem beszéltek egymással. Valahonnan megtudta, hogy a srác boldog párkapcsolatban él. Nehezen, de elfogadta, hiszen nem ígért neki semmit és nem fogadhat cölibátust sem, viszont így minden esélyét veszni látta. Felvette a kapcsolatot a sráccal. Rideg és semmitmondó beszélgetéseket folytattak, mégis örült annak, hogy egyáltalán hall róla valamit. Tamás is haragudott rá, hiszen ha kilép a kapcsolatból akkor, amikor ő kérte, akkor mindez nem történik meg és most boldogan élnek együtt.

- Találkozhatnánk? – kérdezte egy napon Kristóf.

- Nem. Semmi okunk nincs rá. Nézd! Én tényleg boldog vagyok ezzel a fiúval, nem akarok bonyodalmakat.

- Nem azt mondta, hogy vegyél feleségül, csak beszélgetni szerettem volna egy csésze tea mellett.

- Felesleges bolygatni a múltat.

Kristófnak kedve lett volna leverni a monitort az asztalról. Olyan feszültség gyülemlett fel benne, amilyet csak nagyon ritkán érzett.

- Tehát ennek örökre vége. – vonta le magában a következtetést.

Legszívesebben elrabolta volna a srácot, hogy magához láncolhassa. Üresnek érezte a szívét nélküle.

Hónapok teltek el, mire ismét beszélgettek egy este. Kellemesen érezték magukat egymás társaságában újra. Hosszú órákig beszélgettek, mire Kristóf ismét bátorkodott feltenni a kérdést:

- Még mindig nem akarsz találkozni?

- Találkozhatunk. Most hétvégén a Balatonon leszek, de hétfőn ráérek.

Nem fixálták le viszont a pontos időpontot és a találkozó helyét. Kristóf vasárnap smst írt a fiúnak:

- Holnap mikor és hol találkozunk?

- Éppen most gondoltam rád a vízben. Nem tudom, hogy Máté mit tervez holnapra.

Jött a válasz. Kristóf először türelmesen várt, azt gondolta, hogy később megkapja a találkozó pontos helyét és időpontját, de nem jött semmi. Este, amikor már feladta, írt a fiúnak:

- Ne álltassuk magunkat. Holnap sem fogunk találkozni, csak nem értem, hogy miért nem ezt mondtad.

Nagyon fájt neki, hogy elmarad az a találkozó, amire egész idáig lázasan készült. Minden nap izgatottan gondolt arra, hogy újra látja Tamást. Most minden egy csapásra szerte foszlott. Megfogadta magában, hogy nem fogja szóba hozni többé sem a találkozót, sem pedig ezt az esetet.

            Pár hónap múlva Kristófnak abba a városba kellett utaznia, ahol Tamás lakott. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, újra írt neki egy smst.

- A vonatom négy órára ér be a központi pályaudvarra. Kijössz elém?

Elküldte az üzenetet, majd elindult a dolgára, nem is számított válaszra, főleg nem pozitívra. Pár perc múlva megérkezett a válasz. Izgatottan rohant a telefonért.

- Kimegyek eléd. Még jó, hogy reggel megborotválkoztam.

Határtalanul boldog volt, madarat lehetett volna fogatni vele. Szinte repült az állomásra. Egész úton az járt a fejében, hogy vajon mit fog érezni, amikor meglátja a férfit.  

Amikor leszállt a vonatról, próbált természetesen viselkedni. Nem nézett körbe, úgy ment a kijárat felé, mintha senki sem várná. Nem is. Ugyanis a férfi nem volt a pályaudvaron. Magához vette a telefonját és üzenetet írt:

- Hol vagy? Lehet, hogy meg sem ismerlek? Az információs tábla alatt várlak.

Ahogy ott állt, minden pillanatban azt várta, hogy betoppan a férfi. De nem jött. Azt gondolta, hogy újra lóvá tette. Szomorú volt, hogy ismét reménykedett, de hiába. Megcsörrent a telefonja, a férfi volt az. Elnézést kért és munka ügyre hivatkozva kérte, hogy találkozzanak 10 perc múlva egy másik helyen.

Akkor már ott állt. Amikor Kristóf meglátta, nagyot dobbant a szíve. Újra azt érezte, amit akkor, amikor először találkoztak. A délután nagyon hamar eltelt. Valami megnyugtató atmoszféra vette körül őket a délután folyamán, mintha nem létezne semmi más, csak ők ketten. Nem akartak elválni, de muszáj volt, ezért megbeszélték, hogy 4 nap múlva együtt töltik az egész délutánt.

            Alig akar elérkezni a nap. Mintha ólomlábakon járt volna az idő egészen addig. Kristóf félt, hogy Tamás számára már elmúlt a varázs és nem tudnak majd mit kezdeni egymással délután. Szexre, csókra, fizikai érintésekre azonnal nemet mondott volna, kitért volna mindenféle ilyen jellegű kezdeményezés elől. Túlságosan szerette a férfit ahhoz, hogy csak egy kaland legyen számára, ugyanakkor félt, hogy nem fog tudni ellenállni a kísértésnek.

Végre újra egymás előtt álltak. Ismét megállt az idő körülöttük, megszűnt létezni a világ minden problémájával, minden mocskával együtt. Ebédelni indultak, majd Tamás megmutatta új lakását Kristófnak. Minden gondolata az volt, hogy igazságtalan a sorstól, hogy nem itt él a férfivel, hogy nem ő hajtja nyugovóra a fejét azon az ágyon, nem együtt időznek a forró vízben abban a fürdőkádban. Nyomasztó érzés volt. Ugyanakkor kényelmetlenül érezte magát. Nem érezte, hogy érdekes lenne, hogy érdekelné a férfit.

- Máté írt smst. Bármikor hazaérhet. – törte meg a csendet Tamás.

. Most mit csináljunk? – érdeklődött aggodalmasan Kristóf.

- Menjünk innen.

Azzal mindketten fogták a táskájukat és sietve elhagyták a lakást. Amint kiléptek az ajtón, zörgést hallottak a lépcsőház bejárata felől.

- Gyerünk, fel az emeletre. – suttogta Tamás.

Amint ott kuporogtak egymás mellett, hevesen dobogott a szívük. Ha Máté az, biztos a bukás. Az alsó szintről tökéletesen fel lehetett látni oda, ahol ők megbújtak. Szerencsére a mozgás megszűnt és biztonságban hagyhatták el a lakást.

Amikor már biztonságban voltak, jókat nevettek ezen a szerencsétlen közjátékon. Végre volt valami, ami újra összekötötte őket. Nem akartak elbúcsúzni, de indult a vonat. Egyikük sem sejtette, hogy akkor találkoznak utoljára.

            Egy esős szerdai délután kopogtak Tamás lakásának az ajtaján. Ajtót nyitott. Egy fekete ruhába öltözött hölgy állt előtte egy füzetkével a kezében.

- Jó napot kívánok! Ne haragudjon, hogy zavarom. Kristóf édesanyja vagyok.

- Kezét csókolom. Fáradjon beljebb.

- Nem köszönöm, nincs sok időm, csak tudom, hogy a fiammal nagyon szerették egymást, éppen ezért joga van tudni, hogy Kristófot a múlt héten elgázolták.

- Jézusom! Melyik kórházban van?

- Meghalt. – préselte ki magából nagy nehezen a szavakat az édesanya. – Ebben a naplóban csak a maga neve szerepel, gondoltam, hogy a legjobb helyen Önnél lenne.

 Tamás megsemmisülve állt az ajtóban és remegő kézzel a napló után nyúlt. Nem tudta elhinni, hogy Kristóf meghalt. Egyáltalán nem is gondoltak ilyesmire, hiszen még annyira fiatal volt. Lerogyott az ágyra és olvasni kezdte a naplót. Találkozásaik, beszélgetéseik minden percét újra olvashatta a naplóban. Derűt és boldogságot árasztott az írás, senki nem gondolta volna, hogy a tulajdonos ilyen hirtelen és ilyen fiatalon távozik erről a világról.

Tamás gombócot érzett a torkában, de könnyek nem jöttek a szeméből. Nem tudta megsiratni a fiút, akit annyira szeretett. Olvasta a levelet, ezt az elkésett levelet és átkozta magát azért, amiért elvesztegették azokat az éveket, amelyek olyan gyönyörűek lehettek volna mindkettőjük számára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.