- Megerősített védelmet kérek erre a találkozóra. Sem az Orosz kormányfőnek, sem nekem nem eshet bajunk.

- Minden rendben lesz, Miniszterelnök Úr! Mint a biztonsági csoport főnöke, nem látom értelmét a megerősített védelemnek.

- Akkor nézze meg a helyszínt. A 2-es csatorna hírműsorában éppen onnan sugároznak képeket. Ezek az emberek tüntetnek. Teljesen felajzottak.

- Ez nem tüntetés, Miniszterelnök Úr! Önt és az Orosz kormányfőt várják ekkora hévvel.

- Ne nézzen madárnak! Követelem a megerősített védelmet. 10 perc múlva indulunk. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, majd letette a kagylót.

A kormány első embere hátradőlt a fekete bőrfotelben, tarkóján összekulcsolta két kezét és egyenletes légzésre próbálta kényszeríteni magát. Sok múlott ezen a találkozón és nem akarta elrontani. Mostanában nagyon szorult a hurok a nyaka körül. A választások is igen közel vannak, most nem lehet hibázni. A vendég testi épségét kockáztatni pedig egyenlő az öngyilkossággal, beláthatatlan következményei lennének.

- Miniszterelnök Úr! Egy fiatalember van itt. – lépett az irodába a titkárnő.

- Mit akar?

- Beszélni szeretne a Miniszterelnök Úrral, azt mondja nagyon fontos és sürgős.

- Nem fogadom.

- A találkozóról van szó. Valami veszélyezteti a Miniszterelnök Úr biztonságát, erre szeretné felhívni a figyelmét.

- Az más. Vezesse be.

- Igen, Miniszterelnök Úr!

Amint a sovány, fekete hajú, vakítóan kék szemű fiú belépett az irodába, a miniszterelnöknek izzadtságcsepp gördült le a homlokán. Kevésnek érezte a szobában a levegőt és átkozta magát, amiért bedőlt ennek az alattomos cselszövésnek.

- Mit keresel itt?

- Nem is örülsz nekem? Azt hittem erőt ad, ha látsz a nyilvános megjelenés előtt. – röhögte képen a fiú. Tudta, hogy a miniszterelnök nem fog örülni a látogatásának és azt is, hogy mennyire kétségbe fog esni a megjelenése miatt.

- Mit akarsz még tőlem?

- Mindig meg tudsz lepni valamivel. Mi ez a hivatalos hangnem? Magánügyben érkeztem.

- Pénzt akarsz? Pénzt akarsz cserébe a hallgatásodért, igaz?

- Ugyan. Mit érnék vele? Pénzem van bőven, de mint tudjuk, az nem boldogít. Te talán boldog vagy a milliárdjaiddal? Egy fenét. Boldog vagy attól, hogy az ország első embere vagy? Egy fenét. Pont ez hajszol a boldogtalanságba. Nem is értem miért nem tudtál megmaradni egyszerűen közgazdásznak. Jó volt ott neked. Szerettek és megbecsültek, most meg az ország nagy része köpköd. Lehet, hogy jól csinálod a dolgodat, de ezt csak azok tudják, akik belelátnak a lapjaidba. Azok az emberek, akiktől megvonod a jövedelmük egy részét, csak azt látják, hogy kisemmized őket és tömöd a zsebedet.

- Nem kértem szakmai tanácsokat.

- Nem is adnék. Nagyfiú vagy már, magad is el tudod dönteni, hogy mi jó neked. Legalábbis sokáig ezt hittem. Amikor láttam, hogy megnősülsz csak azért, hogy ne ítélkezhessenek az egyedülálló miniszterelnök felett, meginogtam. Akkor éreztem először, hogy elvesztetted az eszedet.

- Mennem kell. Indulni kell a találkozóra. Már várnak.

- Ugyan már. Késhetsz. Legalább több ideje van a biztonsági szolgálatnak kibiztosítani a terepet.

- Nem szeretek késni és nem is engedhetem meg magamnak.

 - Nos, jól figyelj most rám. Szépen felemeled azt a telefont és közlöd, hogy még 10 percre szükséged van. Beszélnünk kell. Te sem szeretnéd, hogy a forrófejűségednek következményei legyenek.

A miniszterelnök felemelte a kagylót, megnyomta a biztonsági szolgálat hívógombját és kért újabb 10 percet. A fiú ezalatt felült az asztala sarkára, hüvelykujját az álla alá tette, mutatóujjával az állát simogatta és a miniszterelnökre mosolygott gúnyosan, majd amikor az letette a kagylót, újra megszólalt.

- Az emberek a TV-ben magabiztosnak látnak és felizgat, ha látom, hogy most milyen esendő vagy. Látom a pánikot a szemedben, látom megremegni a kezedet, de azt is látom, hogy vágysz rám.

- Semmiféle bizonyítékod nincs.

- Úgy gondolod? Ezt fogod mondani akkor is, amikor az ország vezető politikai lapjában meglátod a képeinket?

- Akkor neked véged. Van annyi befolyásom, hogy elintézhesselek.

- Ha lenne hozzá bátorságod, már megtetted volna.

A miniszterelnök megingott. Hiába az álca, tudta, hogy a férfi igazat beszél és azt is tudta, hogy ismeri már minden rezdülését.

- Most éppen igazat adtál nekem. – kacagott fel hangosan. – Te jó ég, hogy mekkora pöcs vagy. Minek ez a dráma ide? Tudod jól, hogy ismerlek. Az a maca, a feleséged, nem ismer ennyire. Nem is akarod, hogy megismerjen. Tulajdonképpen mindketten jól jártatok. Neked nem esik csorba a becsületeden, neki pedig úri sora van. Ezt nevezem! Az évezred nagy találkozása. Ha elviselted volna, hogy csak egy szaros kis közgazdász vagy, akkor most nem gyöngyözne úgy a homlokod. De tudod mit? Izgat a pozíciód. Feláll a farkam attól, hogy így lekezelsz. Olyan érzéseket váltasz ki belőlem, amiről nem tudtam, hogy léteznek.

- Kifejtenéd végre, hogy miért jöttél?

- Ne siessünk úgy, drága miniszterelnök úr. – lépett mögé a fiú és masszírozni kezdte a vállát. – Lazíts. Szükséged van most rám. Esküdni mernék, hogy mielőtt jöttem, hátradőltél a székedben, összekulcsoltad a kezeidet a tarkódon és nagyokat sóhajtottál. Ezt csináltad régen az irodában minden megbeszélés előtt. Félsz a nyilvánosságtól.

A miniszterelnök lehunyta a szemét. Nem tudta mi tévő legyen. Megdöbbentette a tény, hogy valakinek ennyire kiadta magát. Veszélyesnek érezte. Most, amikor minden esélye megvan a következő ciklus megnyerésére, betoppan a múltnak egy szelete és fenyegeti a jelenlétével.

- Nem akarsz egy kicsit nosztalgiázni? Bebújok az asztal alá, mint régen.

- Nem! Bárki beléphet.

- Éppen ez az izgalmas benne.

- Túlságosan is izgalmas. Túl nagy a tét.

- Nem tudom mit féltesz az átkozott pozíciódon. Régen boldog voltál. Mióta ezt a cirkuszt csinálod, azóta legalább 10 évet öregedtél. Elárulok egy titkot. A rendezvényen, ahová tartasz, van egy kivetítő. A technikus kezében pedig van egy CD. Egy kellemes kis diasorozat van rajta. A címe: Lehull a lepel. Ugye érted?

- Ez lehetetlen. A saját emberünk van kint.

- A saját emberetek méltatlan fizetéssel. Egy kis prémium hallatán készségesen segített nekem.

- Ez összeesküvés. Mindketten meg fogjátok bánni.

- Egy percét sem bánom. Valaha nagyon szerettelek, ahogy te is engem, de mindent tönkre tettél. Emlékezz mit ígértem, amikor parlamenti képviselő lettél. Azt mondtam, hogy titokban marad minden. Megígértem, hogy ha minden úgy megy, mint azelőtt, nagyon diszkrét leszek. Emlékszel?

- Emlékszem.

- És te mit ígértél? Azt, hogy minden marad a régiben. Nem volt szó nősülésről. Egy percre vettem csak le rólad a szememet, mindjárt meg is nősültél.

- Értsd meg, muszáj volt. Nem derülhetett ki, hogy...

- Te félsz saját magadtól is. Miért nem mondod ki? Te szégyelled.

- Igen.

- Mit szégyellsz rajta? Talán tehetsz róla? Nem, barátom. Így születtél és így is fogsz meghalni. Ezen nem lehet változtatni. A teremtő furcsa játéka veled. Törődj bele.

- Mégis mit kívánsz tőlem? Mondjak le és költözzünk össze?

- Nem! Ezt már elszúrtad. Nem kellett volna megnősülni. Sosem derült volna ki, hogy miért vagy egyedülálló. Egyszerűen a munka mellett nem jut időd ismerkedni és slussz.

- Közszereplő vagyok. Minden lépésemet lesifotósok hada kíséri, akik várják a szenzációgyanús pillanatokat.

- Üzleti út Bécsben, amit elfelejtesz előre bejelenti és a találkozás már meg is van oldva.

- Minden héten?

- Na jó. Nem fogok ezen vitatkozni. Ha nem, hát nem. Találkozunk a rendezvényen. Páholyból fogom nézni a vetítést. – vigyorgott önelégülten a látogató, majd faképnél hagyta a sóbálvánnyá meredt miniszterelnököt. A telefonért nyúlt és azonnal megnyomta a biztonságiak hívóját.

- A technikus birtokában van egy CD, ami diaképeket tartalmaz. Azonnal hozzák az irodámba.

A várakozás minden perce egy órának tűnt. Már bekapcsolta a számítógépét, hogy azzal is teljen az idő. Átnézte a beszédét, remélve, hogy el tudja terelni a gondolatait, de nem sikerült. Végre megérkezett a biztonsági főnök a CD-vel.

- Hagyjon magamra. – kérte.

Remegő kézzel helyezte a számítógépbe a CD-t. Rákönyökölt az asztalra és izgatottan várta, hogy a program betöltsön. Megjelent az első kép. Fehér háttér előtt, piros betűkkel a következő szöveg jelent meg előtte:

„Tudtam, hogy amint kilépek az irodádból, első dolgod lesz magadhoz rendelni a CD-t. Most veszettül izgulsz, hogy milyen mocskos képek kerülnek elő a múltadból. Hát jó szórakozást kívánok hozzá!”

Lapozott. „Had kezdjem mindjárt egy történettel. Volt két középiskolás diák, akik az első napon egymás mellé ültek a padban. Utáltam, hogy amikor radíroztál böködted a kezemet a könyököddel, de mégis ott maradtam melletted. Megkedveltelek. Félénk srác voltál. Emlékszem, hogy csak azért nem tornáztál, mert féltél átöltözni a többiek előtt. Egy fél év alatt rábeszéltelek, hogy senki sem fog odanézni. Imádtam, ahogy bénáztál a kötélen. Sosem röhögtelek ki, mindig csak mosolyogtam, ahogy próbáltad felhúzni magad, de mindig visszacsúsztál.”

A miniszterelnöknek hevesebben dobogott a szíve. Nem erre számított.

„Emlékszem, azon a napon rossz kedvem volt, elpusztult a kedvenc kutyám. Tanítás után sétálni hívtál. Egy állatmenhelyre mentünk, ahol egy pontosan ugyanolyan kutyust mutattál nekem, amilyen Rocky volt. A kutyus csak nézett ránk és csóválta a farkát. Szóltál a gondozónak, hogy engedje ki, meg szeretnénk nézni. Odajött hozzánk. Mellső lábát a combodra tette, az én kezemet pedig nyaldosni kezdte. Azonnal beleszerettem, ahogy beléd is. Akkor még egészen emberi voltál.”

Emlékek törtek fel benne, amiket már régen eltemetett magában.

 „Az érettségin segítettem neked. Majdnem lebuktunk, de gyenge voltál magyarból, viszont nagy terveid voltak. Azt akartam, hogy sikerüljön felvételt nyerni a főiskolára és beteljesüljenek az álmaid. Tudtam, hogy a jövődbe engem is mélyen belevéstél. Akkor még szó sem volt arról, hogy egy sznob miniszterelnök leszel. Meg fogsz lepődni. Ha tudtam volna, akkor is segítettem volna neked.”

Elmosolyodott. Maga elé képzelte a magyar érettségi napját. Sosem szerette Ady-t, így hát keveset is tudott róla. Ha nincs a fiú, akkor ma talán nem ül ebben a székben.

„A főiskolás éveidben is minden nap láttalak. Úgy intéztem, hogy mindig akkor sétáljak éppen az iskola előtt, amikor kilépsz. Néha 10 kört is meg kellett tennem, mert mindig te voltál az utolsó, aki elhagyta az előadót. Órákig hallgattam, ahogy a napi élményeidet mesélted. Unalmas volt, borzasztóan unalmas, de olyan átéléssel tudtad mesélni, hogy nem akartam elrontani az örömödet.”

- Ez nem igaz! – kiáltott fel mosolyogva a miniszterelnök. – Igenis megakasztottál!

„Tudom, hogy most felkiáltottál, hogy „de igenis megakasztottál!” Látod? Ismerlek. És tudod miért? Mert kíváncsi voltam rád. Minden nap el tudtál varázsolni valamivel. Érdekelt, hogy mennyire végtelennek tűnt az egyéniséged. Minden egyes alkalommal más oldaladról ismertelek meg. Élveztem ezeket a felfedezéseket.”

A miniszterelnök az utolsó oldalra lapozott.

„Most az ország első embere vagy. Gratulálok. Tulajdonképpen büszke vagyok rád. Egy valamire nem. Arra, hogy közben elfelejtettél ember maradni. Csak azért, hogy pénzed és neved legyen, eladtad a lelkedet az ördögnek. Olyannak mutatod magad, aki nem vagy. Érdemes? Boldog vagy így? Nem. Tudom, hogy nem, mert ismerlek. De te vajon ismersz engem? Feltételezted rólam, hogy pénzt követelek a hallgatásomért. Feltételezted rólam, hogy képes vagyok kompromittáló fotókat vetíttetni mögéd, amikor egy sorsdöntő csatán állsz helyt. Nem ismersz, különben tudnád, hogy nem tudnék ártani neked. Nem én akarlak megsebezni, hiszen már ezer sebből vérzel, amiért kizárólag saját magadat okolhatod. Nem kérek pénzt és már téged sem. Annyit kérek csak, hogy keresd meg önmagad. Nem értem, magadért!”

A monitor elsötétült, vége a vetítésnek. A miniszterelnök mereven bámulta a monitort és emésztette a szavakat. Melegség öntötte el a szívét, ha belegondolt, hogy van egy ember ezen a földön, aki mindenkinél jobban ismeri. Hiányzott neki a fiú. A CD-t kivette a gépből és borítékba helyezve a táskájába csúsztatta, majd felállt, kilépett az irodájából és a biztonsági főnök felé fordulva ennyit mondott:

- Indulhatunk!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.